Érdekes téma, ami a napokban került elő az egyik új vendégemnél. Rendszeres derékfájdalommal küzd, emellett hobby szinten sportol, de megkeresett, hogy a core izmait megerősítsük, illetve a fájdalmát megszüntessük.
Szokásos állapotfelmérésem során kiderült, hogy neki régebben volt egy bokaszalag sérülése, amikor is az orvos hosszú pihenőre küldte a vendégemet, még olyan 6-8 évvel ezelőtt.
Első kérdésem mindig az szokott lenni az ilyen sérülés után, hogy írt fel a doktor gyógytornát. Sajnálatos módon nem így történt és a kötelező pihenő után vissza is tért a sportoló a pályára, mintha semmi sem történt volna.
Azóta irodai munkát végez, heti szinten 2-3 edzése van és most ahogy tud, eljön hozzám és csináljuk a kért mozgásformát.
Tesztek után egyértelműen látszódott, hogy a sok üléstől bizonyos izmai megvannak rövidülve, illetve a sérült oldal sokkal rosszabb állapotban volt, mint az egészséges.
Kezébe adtam egy keményebb labdát és megkértem, hogy mind a két talpát masszírozza át vele, illetve végezzen egy erősebb lábhajlító nyújtást.
Ahogy ez megtörtént szinte azonnal érezte, hogy mintha csoda történt volna vele, hiszen megszűnt a derékfájdalma. Nagy, széles mosoly fogadott és mondta, hogy mennyire jó is ez, de persze a kíváncsiság hajtotta és feltette a kérdést:
„Mi történt, hogy már nem fáj a derekam?”
Ahhoz, hogy megértsük mi is történt, fontos az elejéről kezdenem.
Testünket több láncban borítja úgynevezett fascia (magyar nevén izompólya), amely az izmokat borítja be. Ebből ismerünk felszíni, illetve mély fasciát és ezeknek is van egy iránya, mint elülső, hátulsó és oldalsó lánc.
Ez a fascia, ahogyan már korábban is említettem egy láncot alkotnak. A hátulsó lánc a talpunkon át halad fel a vádlin-combhajlítón-farizmok-hátizmokon-nyakizmokon át egészen a homlokunkig.
A vendégem esetében a régi sérülése során ez a terület erősen letapadt, mivel a kötelező pihenésnél előírta az orvos, hogy nem dolgozhat rá. Ennek következtében azon a területen a fasciában egy erős letapadás keletkezett, ami miatt a boka ízület mobilitása nagy mértékben romlott.
A derékfájdalmon kialakulásához pedig rásegített az ülőmunka, amikor is a hátulsó láncon lévő izmok megrövidültek a sok üléstől, aminek köszönhetően a fascia erősen húzta az egész struktúrát a sérülés felé, aminek következtében a fájdalom a derekában összpontosult.
Természetesen a talp átmasszírozása nem egy végleges megoldás, hanem csak átmeneti. Folyamatosan foglalkozni kell vele, illetve az törzsizmokat is erősíteni kell, mivel a derékfájdalom fő okozója mindig is a core izmok gyengeségéből erednek.
Közös munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk a nyújtásnak és a hengerezésnek, illetve a megfelelően felépített core erősítő edzéstervnek.
Ha hasonlóan derékfájdalommal szenvedsz, gyere el te is egy ingyenes állapotfelmérésre!





